Olivia Newton-John – a Grease Sandyje

Olivia Newton-John 73 éves korában elhunyt el. Az ikonikus Grease című filmben játszotta el Sandy szerepét.
1948. szeptember 26-án született Cambridgeben harmadik gyermekként. Édesapja egyetemi professzorként 1964-ben kapott állást Melbourne-ben, ezért a család Ausztráliába költözött.
Szülei tragikus válása után kezdett el mélyebben foglalkozni az énekléssel. Kezdetben sógora kávézójában adott kisebb előadásokat. A későbbiekben Lovely Lilly művésznéven az ausztrál rádióban és televízióban is rendszeresen fellépett. 16 éves korában egy tehetségkutató műsor nyertese lett.

1971-ben megismerkedett Cliff Richarddal, aki felajánlotta, hogy legyen állandó szereplője műsorának. Később a Shadow zenekar tagjai figyeltek fel rá mézes hangja miatt, így invitálták őt a stúdiójukba, hogy készítsenek vele közös demót.

Pop énekesként kezdte karrierjét, azonban a Shadow zenekar tagjai a country stílus felé terelték. Ennek fényében született meg első slágere, az „If not for you”. Pályafutása első Grammy-díját egy country slágerért zsebelte be, az 1973-ban megjelent “Let me be there” című daláért. Tehetségéért még további 2 Grammy díjjal jutalmazták élete során.

1974-ben jelentkezett az Eurovíziós Dalversenyre, ahol Nagy-Britanniát képviseletében vett részt. Pár évvel később bevallotta, hogy sem a dalt, sem pedig a fellépő ruhát nem szerette, csupán a rajongók szavának engedett. A versenyen a dal a negyedik helyig jutott, míg az első helyezést az ABBA nyerte, a Waterloo című számmal.

1978-ban már John Travolta mellett szerepelt a Greaseben, a híres Sandyként. John Travolta egyik nyilatkozatában elárulta, hogy „Egyetlenegy személy volt az egész bolygón, akiből Sandy lehetett, és én szilárdan eltökéltem, hogy megszerzem őt a filmhez”.

Sokak illették kritikával, mivel “zenei bevándorlónak” tartották ausztrál akcentusa miatt, és pop énekesnek induló pályafutásával. Ellenző egyesületet is létrehoztak, hogy kizárhassák az ilyen típusú “bevándorlókat”, azonban nem jártak sikerrel. Egy későbbi interjúban azt mondta, hogy nem is tudott az ellene irányuló rosszindulatról, mivel akkoriban csak a zenével foglalkozott.

Férjét Matt Lattanzit a Xanadu című film forgatásán ismerte meg, 1986-ban született első közös gyermekük Chloé Lattanzi. Kapcsolatukat sokak furcsállták, mivel férje akkoriban egyszerű és ismeretlen táncos volt, ő viszont már világsztárnak számított. 1996-ban a válásukat követően találkozott Patrick McDermottal, akivel nyolc évig voltak együtt, egészen addig amíg a férfi rejtélyesen eltűnt. Mindezek után ismerte meg John Easterlinget, akivel 2008-ban házasodtak meg, majd Floridába költöztek.

1992-ben mellrákkal diagnosztizálták. Betegsége 2017-re agresszívvá vált, és továbbterjedt a testének más részeire is. Több éves harca a betegséggel 2022.augusztus 8-án ért véget, 74 éves korában elhunyt.

Olivia az ausztrál Seven csatorna róla szóló különkiadásában, a Spotlight: Olivia – Egy varázslatos történet című műsorban, azt nyilatkozta, hogy szeretné ha hamvait két, számára igen fontos helyszínen szórnák szét. Az egyik ilyen helyszín az Ausztráliában található otthona, a másik pedig a Kaliforniában található birtoka.

Források:

Élt 73 évet. Ki volt valójában Olivia Newton-John? 


https://elle.hu/sztarhirek/olivia-newton-john-utolso-kivansag-halal-hamvasztas
https://index.hu/kultur/2022/08/08/olivia-newton-john-grease-halaleset/meglepetes.hu