Tag Archives: sírkert

A Fiumei úti sírkertről és halottairól – 2. rész

1958-ban építették meg a Munkásmozgalom mauzóleumát. Az 1989-ben elhunyt Kádár János temetésére nem itt került sor, hanem a Park egy kiemelt részén. A Kádár korszakban az emberek szemében a temető, a párt vezetői számára fenntartott búcsúhellyé vált, így a kor kiemelkedő személyiségei közül többen inkább a Farkasréti temetőbe, vagy a Kozma utcai zsidó temetőbe temetkeztek. […]

A Fiumei úti sírkertről és halottairól – 1. rész

Magyarországon a nemzet nagyjainak temetője a Fiumei úti sírkert. 1849-es megnyitása óta temették ide a neves személyiségeket. Polgári temetések is zajlódtak, de többször nyilvánították nemzeti panteonná. Területe kezdetben a mainál jóval nagyobb volt, körülbelül 130 hektár. Az első, akiket a kiemelkedő emberek sorából ide temettek, Egressy Béni, Garay János és Vörösmarty Mihály voltak. Vörösmarty temetése […]