Az ókori Rómában a 2-3. század fordulójáig túlnyomó többségben a hamvasztás volt a bevett eljárás a halottak eltemetésére. Hántolást is végeztek, elsősorban a szegényebb réteg számára, valamint a gyerekek esetében is ezt alkalmazták.
De emellett előfordult, hogy a tehetősebbek testét hamvasztás nélkül, szarkofágokban temették el. Az elégetés rítusa költségesebb volt a hagyományos temetkezési eljárásnál. A temetés folyamata a halott hangos siratással való búcsúztatásával vette kezdetét. Majd egy úgynevezett “pollinctor”, aki nem volt az elhunyt hozzátartozója, bebalzsamozta a testet, és a ravatalra fektette, egy füstölő serpenyő mellé. A temetést a halál beállta utáni nyolcadik napon tartották. Kétféle helyszínen történhetett a hamvasztás. Vagy a közös égetőhelyen (ustrinum), vagy a sírgödör fölött épített máglyán(bustum). Előbbi esetében miután a közös helyen felállított máglyára helyezték a testet, erre még a balzsamozáshoz használt olajból és borból is öntöttek, a test gyorsabb égése és a kellemtlen szagok mérséklése céljából. Miután elégett a test, annak maradványait az elhunyt családtagjai összegyűjtötték, és vagy a sírgödörbe szórták, vagy az arra szánt tartókba, urnákba, ládákba helyezték és a temető másik pontján ásták el. A bustum, vagyis a sírnál történő hamvasztás esetében, a megásott sírgödör fölé emelték a máglyát. Erre személyes tárgyakat is ráhelyeztek. A sírgödörbe is kerültek útravalónak szánt tárgyak, gyakran ételt, italt, edényeket, játékokat, gyűrűket, pénzeket, de különleges, ugyanakkor ritka esetben kocsit, az ahhoz tartozó lovakat is eltemettek a halott mellé. A halált követő kilencedik napon áldozatot mutattak be a sírhelynél és halotti tort is tartottak. A 2-3. században mikor a kereszténység terjedni kezdett, és tiltották a hamvasztást, általánossá vált a hantolásos temetkezés az ókori Rómában is.
A görögököknél, kb. Kr.e 1200- Kr. u 900- ig tartó időszakban a hamvasztás volt a jellemző temetkezési forma. Később a különböző korszakokban időszakonként még előfordult, hogy gyakoribbá vált a sírgödrös temetésnél, de ezek a szokások koronként, időszakonként eltérő képet mutatnak. A temetés meghatározott rítus szerint zajlott. Az asszonyok előkészítették a holttestet. Bekenték kenőcsökkel, olajokkal, majd a ravatalra helyezve a hozzátartozók egy napig búcsúzhattak szerettüktől. A hallott szájába pénzt, obulust tettek, Káron számára fizettségül, aki hiedelmük szerint az Alvilágba szállította az elhunytat a Sztüx folyón. A ravatal mellé tiszta vízzel teli edényeket raktak, hogy a búcsúzók a tisztulás jeleként megmoshassák magukat mikor kifelé jönnek a halottól. Ekkor zajlott a siratás, amely jajveszékelésekkel, zokogással, ruhájuk megtépésvel járt. Ezután vitték ki a holtat a sírgödörhöz. A holttest előtt a férfiak mentek, mögötte pedig az asszonyok. A sírhelynél a halott legközelebbi rokona arcát elfordítva meggyújtotta a máglyát. A görögöknél is szokás volt a rómaiakhoz hasonlóan a használati tárgyak elégetése a halottal együtt. Hasonlóképpen fegyvereket, ékszereket jelentettek ezek. Végül az elhunyt tiszteletére tort tartottak, amely zenével, és tánccal tarkított lakomát jelenetett. A szertartás végét a halál által beszennyezett ház és család megtisztítása követte. A görögök étel és italáldozatokat is bemutattak az állatáldozatok mellett. A temetés utáni harmadik valamint a kilencedik nap volt erre kijelölve. A sírokat sírkövekkel látták el, ezek kidolgozottsága és díszítése a család anyagi helyzetétől függően eltérő gazdagságú volt. Hangsúlyos volt sír gondozása, az elhunyt halálának évfordulóján pedig áldozatot mutattak be a sírnál. Állami ünnepeket is tartottak a halottakról való megemlékezésre. Az egyik Dionuszosz isten tiszteletére rendezett tavaszi Anthesztéria, ahol a harmadik napon áldozatot mutattak be a holtaknak, a másik pedig a Geneszia, amelyet Boedromion 5-én tartották, és őszre esett.
